2016. december 12.

Közérdekű!

Sziasztok!

Mint mindannyian tudjátok, jó régen volt már fejezet, amit nagyon, de nagyon sajnálok, ám meg tudok magyarázni. Remélhetőleg, aki elolvassa, megérti, aki pedig nem... az nem.
Nos, az egész nyáron kezdődött, amikor is a szüleim kapcsolata elkezdett veszélyesen romlani. Emellett apukámat a kórházba be, s onnan ki szállítgatták, de nem tudtak rájönni, milyen betegsége van. Sok egyéb probléma is fent állt, amit nem szeretnék részletezni... A lényeg az, hogy szeptember elején anyukám és én nagymamához költöztünk. Én ugyanúgy látogattam édesapámat, mert világ életemben apás voltam, plusz nem akartam egyedül hagyni. Az iskola is nehezedett, ugyanis most léptem 9. osztályba, bejárós vagyok, szóval reggelente buszozok, és így minden együtt nagyon lefárasztott. Időm sem volt semmire, nemhogy energiám!
És igen, ez még nem minden. Nem elég az, amit fent említettem, de 2016. november 16-án édesapám elhunyt. Két hétre rá temettük el, de azóta nekem csak egyre nehezebb. Anyával a kapcsolatom egyre csak romlik, a suli fáraszt, a hétvégéket végigalszom, vagy végigtanulom, ezért nem tudom, hogy mikorra várható az új rész. Remélem, hogy kitartatok mellettem, mert azt megígérhetem, hogy ezt a történetet nem hagyom csak így itt! :) 

Köszönöm, ha végigolvastátok, és remélem, hogy megértitek ezt az "apróságot"!

Leah.